Kudarc blokk

2019.10.08.

Körülbelül 1 éve hallottam ezt a kifejezést egy kedves ismerősömtől, aki a szó legnemesebb értelmében pedagógus, és a diákjai készítettek ebben a témában egy előadást.

Előző bejegyzésemben ígértem, hogy a felmérés 2. pontját elemezgetem a szülő, a pedagógus és a fiatal felnőtt oldaláról is. Ez állt a második pontban:

Képtelenek megküzdeni a stresszhelyzetekkel, képtelenek nagy nyilvánosság előtt beszélni, magabiztosnak mutatkozni, képtelenek nemet mondani, kiállni magukért, nem képesek megbirkózni a kudarcokkal és csalódásokkal.

Míg az első pont nehézségeiért sokkal nagyobb részben tehető felelőssé a szülő, itt a 2 pontban azért megoszlik ez a felelősség a szülő és a pedagógus között.

Születési energia

A gyermek születésekor örökli az apa, az anya génjeit, valamint kap egyfajta születési energiát. Tiszta lappal indul az élete, de azért mégsem teljesen, mert amit örökölt és kapott, az már az övé, ott van, ezzel kell együtt élnie. Ezek az ő születési tulajdonságai.

Szülőként és pedagógusként is figyelembe kellene venni, hogy mindenki egyedi, mindenki más, és mindenkire egyediségében van szükség. Akkor tud igazán sikeres lenni, kiteljesedni bármilyen tevékenységben, ha az illeszkedik az ő tulajdonságaihoz.

A jellem, az a következő lépés, amit befolyásol és alakít a neveltetés, a szociális és kulturális környezeti hatások, az iskola, a társadalom, a szülők, stb.

Különböző a terhelhetőségünk

Mindenkinek más és más a terhelhetősége, más a gondolkodása, vannak köztünk introvertált és extrovertált személyiségű emberek is, vannak, akik jól énekelnek, és vannak, akik jók bizonyos sportágakban. Sokfélék vagyunk. Ezt azonban az élet sodrásában gyakran elfelejtjük. Ezáltal ugyanolyan jól szeretnénk rajzolni, énekelni, sportolni, verset szavalni, eligazodni a történelem vagy a matematika világában. És felnőttként is azt gondoljuk, hogy bárki lehet jó üzletember, jó tanár vagy jó burkoló, festő.

Ha innen nézzük a kiskamaszok, kamaszok, fiatal felnőttek életét, akkor bizony nem könnyű nekik. Mert a szülő elvárásokat fogalmaz meg velük szemben (pedig lehet, sőt biztos!, hogy ő sem tudna ugyanúgy egyenletet megoldani és történelmi esszét írni). „De hát neked könnyű fiam, mert ennyi dolgod van, hát még ennyit sem tudsz? Hogy lesz így belőled …? Ezért dolgozom éjt nappallá téve? Micsoda szégyen!”  És már bele is ültettük a sikertelenség magját, pedig pont jót akartunk neki. És a magocska csak nő, növöget, és egész nagy fányi vagy akár erdőnyi kudarcot, sikertelenséget fog felismerni magában.  Mit teszünk rosszul? Nem kellene kérni, hogy tanuljon jól? De igen, mindig arra kell ösztönözni, hogy a tőle telhető legjobbat hozza ki magából. Amiben pedig jól érzi magát, abban még jobban merüljön el, akarjon még többet tudni. Csak akkor tud kiteljesedni felnőtt korában, ha ismeri önmagát, tudja, mi az, amiben valóban sikeres tud lenni.

Mindenben  a legjobbnak kell lennie?

Amelyik gyerek nincs ezzel tisztában, és a szülők is hatalmas elvárásokkal vannak felé, ő azt gondolja, hogy mindenben a legjobbnak kell lennie. Ez persze ritkán sikerül, és jön egyik kudarc a másik után. De lehet, hogy ezt csak ő, és a szülei élik meg kudarcként, mert egyébként egy jó logikai készséggel megáldott gyermeknek, akinek a matematika és a fizika nagyon jól megy, nem biztos, hogy a néptáncban vagy a teniszben is a legjobbnak kell lennie.

Tudom, hogy az oktatási rendszer nálunk nem igazán ad arra lehetőséget, hogy figyelembe vegyék a pedagógusok az egyéniséget, ebben a rendszerben minden uniformizált. És az is természetes, hogy minden szaktanárnak a saját területe a legfontosabb, így nincs arra tekintettel, hogy kinek milyen tehetsége, ügyessége, kiemelkedő képessége van, vagy éppen milyen területeken nem képes a diák nagyon jól teljesíteni. Még azt is nagyon jól ismerem, hogy a tananyag elsajátítható akkor is, ha nincs tehetség, de van szorgalom.

Elvárások a szülő és a pedagógus részéről

Tehát elvárjuk a gyerekektől, hogy mindent ugyanúgy lásson, ahogy a szülő és a pedagógus, mindent ugyanúgy tudjon, ne ellenkezzen, ne akarjon megérteni dolgokat, csak elfogadni, és azt sugalljuk, hogy ne is gondolkodjon, csak tegyen mindent az elvárások szerint. Ekkor lesz ő elfogadható és szerethető.

Ezért belemegy olyan helyzetekbe, ahol szinte borítékolható a sikertelenség, a kudarc, halmozódik a stressz. Azért mégegyszer megkérdezném, hogy miért is kell mindenkinek képesnek lennie pl. sok ember előtt beszélnie? Vagy szülőként, esetleg pedagógusként elfogadjuk és megértjük a fiatalok csalódottságát?

Mennyire vagyunk képesek segítséget nyújtani a feldolgozásában?

Ezek a gyerekek azonban néhány év múlva felnőnek, és elvárjuk tőlük, hogy legyen egyénisége, tudja, hogy mit akar, legyenek tervei, gondolkodjon a jövőjéről, álljon ki az igazáért, teremtsen magának egy saját életteret, ekkor lesz a külvilág számára elfogadható, sikeres.

De hogyan is tegye mindezt, ha eddig teljesen másképp kellett viselkednie? Nincsenek viselkedésmintái ilyen helyzetekre.  Sok esetben a szülőtől, és a pedagógustól sem látta, hogyan kell hitelesen működni. Hogyan kell az adott helyzetben döntést hozni, azt véghezvinni, ami az igazi sikerélményt adná. Ha ezeket nem tanítjuk meg nekik, akkor a sikertelenség bizony önbizalom-hiánnyá növi ki magát, és önbecsapó, másokat is becsapó, csalódott, frusztrált felnőttekké válhatnak Bizonytalanná és labilissá válnak, és persze jönnek újra a kudarcok, melyek blokkolják a viselkedést, a szabad választást, de erősítik a félelmet. A kineziológus sokat segíthet ha már kevésnek bizonyulnak amegszokott eszközök.

A későbbiekben a 3-4. pontban felvetett kérdéseket fogom boncolgatni.

Valóban ennyi mindent nem tudnak?

Nem tudják beosztani a pénzt, nem tudja értelmezni a kamatokat, nem tudja eldönteni pl. hogy megéri-e egy kölcsönt felvenni

Nem tudják, hogyan vigyázzanak magukra, pl. buliban, stb.

Nem tudják beosztani a pénzt, nem tudja értelmezni a kamatokat, nem tudja eldönteni pl. hogy megéri-e egy kölcsönt felvenni

Nem tudják, hogyan vigyázzanak magukra, pl. buliban, stb.

Persze, hogy is tudnának pénzügyi területen bármit is, amikor néhányan számolatlanul kapják a pénzt, és semmit nem kell teljesíteni, néhányan pedig még a matematika alapjait sem akarják elsajátítani, mert ott van mindenre az okostelefon.

Az iskola hasznos tudást ad?

Sok esetben azt tapasztalom, hogy az iskolában nagyobb hangsúlyt kap az olyan tudás megszerzésének akarása, amit nagyon kevesen tudnak hasznosítani az életük további részében. Ezzel szemben például a kamatszámítás, az hogy miért is fontos a hétköznapi életben, az oktatás gyakorlati orientáltsága kicsit alulmarad. Hivatkozva a tananyag nagyságára, ebből következően időhiányra, a gyerekek érdektelenségére, bizony sok vakfolt marad a fejekben pl. ezen a területen. Azt tapasztalom, hogy nagyon kevés gyereknek és felnőttnek van türelme. Türelme kivárni, amíg összegyűlik a pénz valamire, vagy kivárni a szülinapot, vagy a karácsonyt. Mindenkinek minden azonnal kell, a fiatal felnőttek és gyerekek igazán kicsi része, aki takarékoskodik. Igen, a szülők mindent meg akarnak adni a csemetéknek, talán néha pénzre cserélik a szeretetet is. Hogy ezzel jót teszünk-e? Néhány perc szeretetnek látszó valami, aztán szertefoszlik az örömmámor ködfátyola, és jön az újabb követelés. Esetenként átcsap érzelmi zsarolásba, és a szülő enged. Ezek a gyerekek, amikor már felnőttként élik az életüket, na ők aztán mindent és mindenkit hibáztatni fognak, hogy nekik nem jön be az élet. Mert a szülő olyan sokszor vállalja át a megoldást, hogy a gyerek megszokta, természetes, hogy minden csak úgy jön magától.

Megtanulni örülni, értékelni amink van

A másik probléma az lesz, hogy nem fog tudni örülni igazán semminek. Az, aki nem várakozik, nem éli meg azokat a pillanatokat, amikor tervezgeti és megvalósítja álmait, hanem csak kiált a szülőnek, és már ott is terem minden, nem tudja értékelni azt, amit kap, amije van. Kiégett, megkeseredett, rosszindulatú, depressziós felnőtté válik.

Csemetéink nevelésének egyik fontos része az „életre” nevelés. Ezt csak azok tudják megvalósítani, akik maguk is szeretik és megélik az életüket, hitelesek tudnak lenni, az önbecsapás helyett az önelfogadást választják. Sok-sok ilyen nevelőre (szülőre és pedagógusra egyaránt) van szüksége a felnövekvő generációnak…