Kezdőlap » Meridián diagnosztika

Meridián diagnosztika

Mielőtt bizonyossá vált számomra, hogy a természetgyógyászat az én valódi hivatásom, egy irodában dolgoztam. Az irodai kollégáimmal azóta is jó kapcsolatot ápolok. Van, akivel rendszeresen találunk időt arra, hogy beüljünk egy kávézóba vagy ejtsünk egy sétát beszélgetés közben. Másokkal csak egy-egy véletlen folytán futunk össze, de akkor is örülünk a találkozásnak és minden esetben váltunk néhány szót.

Egy ilyen találkozás esett meg velem és egykori kedves kolleganőmmel. Hosszú idő elteltével egy partin találkoztunk először. Elújságolta nekem, hogy azóta középvezetővé avanzsált a cégnél. Örültem neki, azonban egy valami egyből feltűnt: sehol sem volt az az általam megszokott csillogás a szemében, ami korábba olyan elragadó jelenséggé tette őt. Mikor alaposabban megnéztem az arcát, egyből árulkodó jelekre lettem figyelmes. Jelekre a fokozott stresszről, kimerültségről és talán valamilyen kezdődő betegségről is.

Megkérdeztem, hogy érzi magát valójában. A szokásos „kösz, jól vagyok” után azért csak elkezdte mondani a problémáit: nehezen alszik, sokat gondolkodik a munkahelyi problémák megoldásán, nincs türelme a családjához, folyton fáradtnak érzi magát.

Amit feltétlenül tudni kell róla: szkeptikus a természetes gyógymódokkal, a kínai gyógyászattal, a fitoterápiával és minden egyéb terápiával szemben.

Nem akartam ráerőltetni semmit. Egy rövidebb dilemma után azonban mégis úgy döntöttem, hogy elmondom neki: érdemes lenne kipróbálnia az általam alkalmazott meridián diagnosztikát. Hiszen legyenek a tünetei egy kezdődő betegség vagy egyszerűen csak a kimerültség jelei, mindenképpen figyelmet érdemelnek. Kezelni kell őket.

Vártam. A beszélgetésünk alkalmával éreztem rajta valami féle kíváncsiságot, ezért reménykedtem benne, hogy keresni fog. Emlékszem, régen a napsugárral vetekedve a borús napokon is beragyogta az irodát jókedvével. Nem tudtam kiverni a fejemből azt a kontrasztot, amit a találkozásunkkor éreztem egykori önmagához képest. Valóban aggódtam érte. Napra pontosan egy hét múlva megcsörrent a telefonom. Ő volt az. Időpontot kért.

A meridián diagnosztika segítségével a következőket állapítottam meg nála:

  • Az energiaszintje alacsony, ami utalhat gyulladásra, vagy kimerültségre is.
  • Eltérést találtunk a szív meridiánnál, a gyomor meridiánnál, az epe meridiánnál, és a máj meridiánnál. Ezek a meridiánhoz tartozó szervrendszer megbetegedései mellett megmutatják a lelki okokat is. Azokat, hogy munkahelyén türelmetlenül és sokat dolgozik, könnyen kijön a sodrából, rossz az emésztése, utal mozgáshiányra, rendszertelen étkezésre, kimerültségre.
  • Az idegrendszer állapota stresszt, nagy feszültséget mutatott.

Mikor ezeket elmondtam neki, szkeptikusként csodálkozott, hogy hogyan látom én ezeket. Honnan tudom, mi zajlik most éppen az életében?

Kezdte megérteni, hogy nem „humbuk” amit művelek, hogy ez egy tudomány.

A diagnosztika eredménye alapján kezdtük el a terápiát. Fizikai szinten étrendkiegészítőket javasoltam, valamint gyógyteákból állítottam össze számára egy kúrát. Megbeszéltük a folyadékfogyasztás fontosságát, és hogy neki mennyi víz elfogyasztására van szüksége ahhoz, hogy a szervezete zavartalanul tudjon működni. A javaslatomra beépített heti kétszeri edzést a rutinjába, ami vagy reggeli kocogás volt, vagy edzőtermi edzés.

Kértem, hogy az étkezésére is jobban figyeljen oda. Először a rendszerességet kellett megszoknia, később már a minőségi táplálkozásra is oda tudott figyelni. Miközben elkezdett figyelni saját magára, szép lassan a gondolkodásmódja is megváltozott. Fontos lett saját maga számára. A saját testi és lelki egészségét helyezte előtérbe a túlórákkal és feszített munkatempóval szemben. Pihenésre és regenerálódásra is talált időt. Azóta másoknak is ajánlja ezt a módszert, mert belátta, hogy súlyos betegségeket előzött meg az életmódváltással. Az ilyen történetek miatt szeretek természetgyógyász lenni.

Mi is pontosan a meridián diagnosztika?

A meridiánokon mérni lehet az emberi testben az energetikai viszonyokat, az áramlást, a Yin-Yang túlsúlyt vagy éppen a hiányokat, melyek kezelésük hiányában betegségeket okozhatnak.

A kínai hagyományos orvoslás alapja a 12 fő energiapálya és az ezekhez kapcsolódó 365 meridián pont. A gyors és biztos diagnózis meghatározásában segíti ez a mérőműszer, melynek segítségével néhány perc alatt pontosan felállítható az ember meridián-térképe. Az EMC készülék a hagyományos kínai orvosláson alapuló elektronikus mérőműszer, mely a meridián pályákat méri. Az űrkutatásban kifejlesztett eszköz nagyszerűen egyesíti a hagyományt és a modern tudomány vívmányait. Egykor az űrruhába beépítve 24 ponton mérte az űrhajós állapotát, ami a Földön a programot ellenőrző tudóscsoport számára követhető volt. Ezt az elvet továbbfejlesztve alkották meg az EMC készüléket, mely jelentősen lerövidíti a diagnózist.

Meridián energia pályák

Mit tár fel a meridián diagnosztika?

A hagyományos kínai orvoslás elsődleges célja az egészség megőrzése, a harmónia fenntartása volt. Eszerint 5 alap dolog szükséges az egészséghez, illetve annak megtartásához.

  • Az első a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, ami a májat és az epét erősíti.
  • A második alapvető dolog a megfelelő hangulatszint, a jókedv, jó közérzet erősíti a szívet, támogatja a vékonybél működését, ami a tápanyag-felszívódást segíti.
  • A harmadik pillér: az étkezés egyensúlya. Jól ismerjük a tanácsot: táplálkozzunk változatosan, fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt, növényi rostot, gabonát, megfelelő mennyiségű fehérjét… Az ideális az lenne, ha naponta 45-féle táplálékot vennénk magunkhoz, ebben természetesen a víz, vagy például a só is benne van. Ha jól összeszámoljuk, bizony a legritkábban jön össze ez a mennyiség. Ezért van szükség megfelelő minőségű táplálék-kiegészítőkre. A megfelelő minőséget, csak természetes alapú, ellenőrzött biológiai termesztésből származó növények használhatók fel. Ez a lépünket és gyomrunkat erősíti.
  • A negyedik alapkő a mozgás, ami a tüdő – szorosan összefügg ezzel a bőr, a vastagbél – erősítését eredményezi.
  • Végül az ötödik fő elem a víz (tiszta víz), amit megfelelő mennyiségben és minőségben kell elfogyasztani. Naponta minimum 2-3 litert kell meginni ahhoz, hogy a szervezet megfelelően működjön. Testünk 70 százalékának, vérünk 95 százalékának alkotóeleme a víz, nélkülözhetetlen az élethez. A vese, a húgyhólyag erősítése, a megfelelő méregtelenítés hatékony eszköze az említett folyadékbevitel.

Ha a fenti öt alap egyikével probléma van, akkor az egyensúly felborul és ez a betegség kialakulását eredményezheti. Fontos, hogy éberen figyeljük magunkat, és tudatosan éljünk. Erre a célra fejlesztették ki a meridián diagnosztikát. Segítségével olyan méréseket végzek, amelyek pontos leírással szolgálnak a testünkön található meridián pontokról. Ezáltal könnyen megállapíthatóvá válik, melyik meridián milyen állapotban van.

Jól láthatóvá válnak a testünkönk keresztül haladó energia csatornákban mutatkozó elakadások. Ezek kezelése azért fontos, mert az energia egyensúly felborulása a későbbiek során szervi elváltozásokhoz vezet. Az okok feltárásával és kezelésével azonban könnyen megelőzhetővé válnak azok a betegségek, amelyek kialakulásának kockázatát a hagyományos nyugati gyógyászat segítségével még nem lehet felismerni.

A meridián diagnosztikai vizsgálat menete

A vizsgálat során csak annyit kell tenned, hogy leülsz, semmi kellemetlenséget, fájdalmat nem érzel majd. A mérőeszköz végére helyezett nedves vattacsomót érintek a tested 24 pontjához. Rövid időn belül a számítógép képernyőjén megjelennek a meridián csatornák állapotát jelző táblázatok. Ezt értelmezve adom meg neked a javaslatot a gyenge pontok erősítésére, további elváltozások megelőzésére. Sok esetben táplálkozási tanáccsal is ellátlak.

A meridián mérés alkalmával a szervezet működésébe nem avatkozunk be, semmiféle változást nem idézünk elő.

Az állapotfelmérés után tehát kielemezzük az eredményeket. A program segítségével megállapítom, hogy bizonyos szervek, szervrendszerek, funkcionális egységek mennyire működnek jól, mennyire tudják a feladatukat ellátni.

A meridián mérés pacemakerrel élők számára is lehetséges, semmiféle mellékhatása nincs. Hosszú távon hatalmas előnye, hogy messze a klinikai tünetek megjelenése előtt a figyelmet a megfelelő szervekre, energia-pályákra irányítja, könnyen alkalmazható módszereket ajánlva a gyengeségek erősítésére.

Meridián diagnosztika

Mi következik a meridián diagnosztika után?

A meridián diagnosztikát követően természetgyógyászként igény szerint nemcsak vitaminokat és ásványi anyagokat tudok ajánlani, de meg tudom állapítani, a blokkok feloldásához milyen egyéb kezeléseket vehetnek igénybe vendégeim a hatokénység maximálisra növelésének érdekében. Előfordulhat, hogy fitoterápiára, Bach virágterápiára vagy kineziológiára mutatkozik igény.

 

A meridián diagnosztikát Asztalosné Csordás Krisztina természetgyógyász végzi.