Szégyelld magad!

2019.09.04.

Szégyen

Szégyelld magad!

A mondat, mely generációk óta oly sok embert nyomorított meg kisebb-nagyobb mértékben.

Miért?

Ki az a hibátlan, tökéletes emberi lény, akinek joga van bárkit ezzel a mondattal megalázni?

Talán a szülőnek? Mert ő biztosan mindent olyan nagyon tökéletesen művel az életében? Persze hogy nem, csak okosan megtanulta kezelni az olyan helyzeteket, ahol tökéletlennek tűnik, esetenként hibázik, és ezzel felruházza magát azzal a joggal, hogy a saját gyermeke számára azt kommunikálja, hogy nem vagy szeretnivaló, nem vagy úgy elfogadható, amilyen vagy.

Talán a pedagógusnak?

Pusztán nevelési szándékkal, ugye? És ennek a mondatnak a következményeit lehet nevelésnek nevezni? Ilyen például az, hogy „az én tolerálhatatlan viselkedésem én vagyok, és ez megbénít, elszigetel, elfogadhatatlannak érzem magam”, Az ilyen érzésű emberek úgy gondolják, hogy nekik nem jár a jó. Passzivitást eredményez a szégyen. De egy passzív, befordult személyiségű gyermeket könnyebb kezelni pedagógusként, mint egy dühös, aktív személyiséget.

A szégyen a személyiség részévé válhat

Természetesen tudom, hogy egy bizonyos mennyiségű szégyenérzet szükséges ahhoz, hogy a társadalom szerves részeként tudjunk működni, a szabályokat megértsük és elsajátítsuk. De amikor már a személyiség részévé válik a szégyenreakció, akkor a megfelelési kényszer olyan álarcot von személyiségünk köré, hogy egy idő után már azt sem tudjuk, kik is vagyunk valójában, kinek az életét éljük. Ezzel együtt pedig az érzelmeinket olyan módon tudjuk elnyomni, hogy csak bizonyos betegségek, tünetek megjelenése késztet minket arra, hogy keressük meg saját magunkat a szerepeinkhez használt díszlet és jelmez mögött.

Itt-ott az iskolás korban is megjelenik a megszégyenítés, amikor nem tudja a pedagógus vagy a szülő helyesen kettéválasztani a gyereket, és azt, amit csinált, vagy nem csinált.

Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?

Amikor a gyereket minősíted, pl. „Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?”, akkor szégyent érez, azt érzi, hogy rossz, az ő személye nem szerethető, ami a befelé fordulást, önmarcangolást eredményezi.

Abban az esetben, ha nem a gyereket, hanem a tettét minősíted, lehetőséget adsz neki a helyzet kijavítására. Pl. az előző mondat „Ez a dolog elég rosszul sikerült, kislányom!” Ekkor nem szégyent érez, hanem bűntudatot, ami a viselkedésére irányul. Tehát azt gondolja, hogy rosszul tett valamit, amit ki kell javítani, vagy bocsánatot kell kérni. Így van a történet végén feloldás.

Empatikus kommunikáció

Fontos a szülő és a pedagógus részéről is a gyermek felé a határozott, pontos és empatikus kommunikáció. A határozottság a gyermekben biztonságérzetet alakít ki. A pontos kommunikáció azért fontos,, mert így a félreértésekből származó vitákat, nézeteltéréseket minimálisra tudjuk csökkenteni. Az empátia pedig elengedhetetlen nem csak a gyermekekkel, de minden emberrel történő kommunikációban.

Ne a tökéletességet hajszoljuk, hanem ösztönözzük a gyermekeinket arra, hogy legyen saját véleményük, azt tudják megfelelő módon kifejezni. Váljanak bátor és önálló boldog emberekké.