Bach-virágterápia

Bach virágterápia

Nem is gondolnád, mennyien vannak ezen a világon, akik a negatív lelkiállapotuk, a lelki harmóniájuk hiánya miatt nem tudják megélni a legszebb dolgokat az életben. Van, aki önértékelési zavarai miatt nem képes menyasszonyként jól érezni magát a saját esküvőjén, mert nem bírja elviselni, hogy minden szem rá szegeződik. Más folyton bizonytalanságot érez saját magával kapcsolatban, ezért nem tud kiteljesedni egy olyan munkában sem, amiben pedig tulajdonságai, szaktudása és szorgalma alapján fényes karrier állna előtte. Könnyen előfordul az is, hogy egy gyermek tanulási nehézségei olyan nagy bezárkózáshoz vezetnek, hogy személyes kapcsolatai sem fejlődnek ki a társaival.

Nemrégiben egy édesanya fordult hozzám a problémájával.

Mindig boldog vagyok, ha anyukáknak tudok segíteni. Hiszen egy gyermek egészséges lelki fejlődéséhez nagy szükség van arra, hogy a környezetében harmónia legyen. Ezért egy édesanya testi, lelki, szellemi egészségi állapota nemcsak az ő, de a gyermeke életére is nagy hatással van.

A vendégem kisfia születése után gyakran küzdött rosszkedvvel. Sokszor félt attól, hogy valamit nem jól csinál. Nehezen tudta kiválasztani a számára megfelelőt a sok “jótanács” közül. Eljött hozzám, és miután elmondtam neki a cseppek működésének elveit, beszélgetni kezdtünk a fennálló helyzetéről. Ezután a kérdőívek és a beszélgetés alapján kiválasztottuk a 4 virágból álló keverék összetevőit. A következő lépés pedig az volt, hogy átbeszéltük a keverék pozitív hatásainak alapelveit. Ösztönöztem, motiváltam a cselekvésre, a változás elfogadásának vállalására. Egy hónapra elegendő cseppet adtam.

A következő konzultáción már nem volt szükség keverékre, mert a félelem teljesen megszűnt. Már csak egy kis bizonytalanságot érzett néha. Ez pedig egy édesanyánál teljesen természetes. Már nem igényel kezelést.

Bach virágcseppek

Mire jó a Bach virágterápia?

A Bach virágterápia természetes és szelíd módon harmonizálja a negatív lelkiállapotokat, segít megtalálni a lelki harmóniát, a békét önmagunkkal, támogatja a személyiségfejlődést.

Önállóan is alkalmazható, de bármilyen hagyományos orvosi vagy természetgyógyászati terápiát hatékonyan támogat.

Mikor ajánlott a Bach virágterápia alkalmazása?

Ajánlom minden olyan élethelyzetben, amikor „valami nincs rendben” érzés fog el bennünket. Így szorongás, félelem, tanulási nehézségek, hangulati zavarok, bizonytalanság, önértékelési zavar, depresszió, magány, túlzott aggódás, és egyéb érzelmi változás, kilengés esetén.

Bach cseppek – a harmónia eszenciái

A Bach virágterápia az 1930-as években dr. Edward Bach, angol orvos által került kidolgozásra. A Bach virágcseppek 38 féle magas rezgésszámú növény alkalmazásával készülnek.

A 38 virágeszencia mindegyike egy-egy kedélyállapothoz társítható. Nem szervi, fizikai problémákra hatnak közvetlenül a Bach cseppek, hanem az érzelmeinket harmonizálják, amelyek szerepet játszhatnak a betegségeink kialakulásában. Tehát nem találunk májra, szívre, vesére, vagy ízületekre ható eszenciákat, ehelyett találunk haragra, félelemre, bizonytalanságra, önbizalomhiányra. Az eszenciák az ember emocionális állapotát harmonizálják, személyiségét fejlesztik, ezen keresztül a fizikai állapot változik, harmonikussá válik.

Csordás Krisztina - Bach virágterápia

Melyek a neked való Bach virágcseppek?

A megfelelő Bach virágcseppek kiválasztásához többféle módszer áll rendelkezésünkre. A probléma megbeszélése után kerül sor az izomtesztre (kineziológia), Bach virágterápia kártya, vagy Bach virágterápia teszt használatára. A virágeszencia kombináció meghatározása során ezekkel a tesztekkel megvizsgálom, hogy

  • melyek azok a személyes minták, amelyek gátolnak a változtatásban (fejlődést gátoló tényezők lehetnek a gyenge önértékelés, bátortalanság, akaratgyengeség, a múlthoz való erős kötődés, féltékenység, határozatlanság vagy éppen türelmetlenség);
  • hogyan érzed magad a fennálló problémás helyzetben (valamilyen esemény kapcsán gyötör a bűntudat vagy a bizalmatlanság, cserbenhagyottnak vagy szomorúnak érzed magad, félsz vagy éppen közönyösséget érzel);
  • mi az, ami leginkább nyomaszt, mi az az érzés, amitől szeretnél megszabadulni (pl. kimerültség, a tolerancia hiánya, akaratgyengeség, szellemi túlterheltség, önvád, határozatlanság, túlzott negatív beállítottság, stb…).

A tesztek eredményei alapján határozom meg a megfelelő virágeszencia-kombinációt, amelyet azonnal személyre szabottan kikeverek és átadok számodra.

A Bach virágterápia erősíti a szervezet öngyógyító erejét. Egyszerű, mellékhatásoktól mentes, túladagolása nem lehetséges. Nem alakulhatnak ki allergiás tünetek, mivel a Bach virágcseppek nem tartalmaznak sem virágport, sem egyéb allergizáló anyagot. Gyermekek számára is biztonságosan használható.

Olajfa Természetgyógyászat Debrecen - Bach virágcseppek

Elsősegély cseppek

Az elsősegély csepp a Bach virágcsepp sorozat 39. tagja. Dr. Bach alkotta meg 1930-ban. 5 virágcepp keveréke. Alapvetően vészhelyzetekben, sokkos állapotokban, krízishelyzetben kell használni. A bevétel után kb. 1 perccel már aktiválja is a szervezet öngyógyító mechanizmusát. Érzelmileg stabilizál, enyhíti a testi-lelki feszültséget.

Az elsősegély csepp használható, ha

  • feldúltak vagyunk (pl. egy családi veszekedés után)
  • kellemetlen esemény előtt (nyilvános fellépés, álláskeresés)
  • nagy ijedtség uralkodik rajtunk
  • nagy stressz ér bennünket (haláleset, munkahelyi dolgok, stb.)

Gyereknek is adható, de nem helyettesíti a szükséges orvosi kezeléseket.

Az elsősegély cseppet csak átmenetileg lehet szedni, ellentétben a személyre szabott virágcsepp kombinációkkal.

Az elsősegély cseppek váratlan szituációkban is jó szolgálatot tesznek.

Az egyik vizsgám alkalmával az egyik vizsgázó társam annyira ideges volt, hogy be sem akart menni a vizsgára. Sírt. Nagyon félt, pedig tanult. Ekkor adtam neki a cseppekből. Végül rászánta magát, hogy bemenjen. Ötöst kapott.

Olajfa Természetgyógyászat Debrecen

Egy másik alkalommal egy kávézóban voltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy lány megnézi a telefonját, majd zokogásban tör ki. Egyedül volt. Odamentem, megkérdeztem, segíthetek-e.

Kiderült, hogy épp akkor szakított vele a barátja. SMS-ben… Zokogott, dühöngött, szitkozódott. Kértem egy pohár vizet és csepegtettem bele az elsősegély cseppből. Beszélgettünk. Mire a pohár víz elfogyott, a lány már nem sírt, kicsit nyugodtabb lett. Nem értette, hogy miért történt mindez, és hogy miért pont így, személytelenül, egy SMS-ben.

Eljött hozzám, készítettünk egy kronobiológiai elemzést róla és a volt barátjáról is. Az elemzésből egyértelmű volt, hogy személyiségük alapján nem passzoltak össze. A lány végül elmondta nekem, hogy csak azért tartott eddig is a kapcsolatuk, mert próbált mindenben alkalmazkodni a fiúhoz. Folyton próbált megfelelni neki. Kicsit higgadtabban, kellő önismeretet gyakorolva már ő maga is úgy gondolta, hogy semmi keresnivalójuk egymás mellett.

A Bach-virágterápia tanácsadás és esszencia készítés időtartama: kb. 60 perc

A Bach-virágterápia tanácsadás és esszencia készítés díja: 14.000 Ft (az árban benne van az esszencia ára is)

A Bach virágterápia kezelést Csordás Krisztina végzi.

Időpontfoglalás