Ebben a helyzetben, amit ez a vírus és az ezzel járó intézkedések hoztak, újra szembe találkozom a „kedvenc” témámmal. Ez persze nem általános helyzetjelentés, de előfordul…
-Aki otthon van, azt mondja, de jó annak, aki dolgozik.
-Akinek muszáj dolgoznia, azt mondja, de jó annak, aki otthon maradhat.
-Aki egyedül van otthon, azt mondja, de jó annak, aki nincs egyedül.
-Aki nincs egyedül, azt mondja, de jó annak, aki egyedül van.
-Az iskolások azt mondják, de jó lenne újra iskolába menni.
Legyünk a jelenben!
Erről az is eszembe jutott, hogy vajon miért nem tudunk mi a jelenben lenni? Miért nem találjuk az örömünket és miért gondoljuk, hogy valami, ami nincs, sokkal komfortosabb lenne számunkra?
Honnan erednek ezek a gondolataink?
Azoknál, akik gyakran panaszkodnak, vagy inkább a dolgok negatív oldalát erősítik fel magukban, ők pszichológusok szerint szép lassan elkezdik leépíteni a hippokampuszt, ami az agynak az a része, mely felel az összetett információk feldolgozásáért és a memorizálásért is.
Az agyban az idegpályák hatalmas hálózatot alkotnak.
Képzeljük el, hogy érkezik egy információ, amelyre reagálni kell. A reakció pedig legtöbb esetben a bejáratott idegpályákon keresztül realizálódik. Vagyis az idegpályák az általunk gyakran használt reakciók hatására megerősödnek, mintegy hidat képezve az inger és a megoldás, azaz az ingerület között. Minél erősebb ez a híd, annál nehezebb új megoldást találni, mert ott lesz a bejáratot út.
A negatív hozzáállás stresszt eredményez
És ezzel még nincs vége a folyamatnak. A panaszkodás, azaz a negatív hozzáállás már gondolati szinten is felszabadít a szervezetünkben kortizol hormont, ennek hatására a szervezetünk „stressz üzemmódba” kapcsol. Tehát ahányszor panaszkodik valaki ugyanabban a témában, a szervezet úgy érzékeli, mintha újra és újra átélné a helyzetet. Aki tudja, hogy milyen a stressz-reakció, (kineziológiával feloldható), az már kezdi érteni, hogy miért veszélyes ez a szervezetre.
Hogy tudunk ebből a csapdából kimászni?
Először is nagy akarattal és odafigyeléssel.
A fent felsorolt esetekben például NE azt erősítsük, hogy milyen jó másoknak. IGEN, valóban lehet olyan érzésünk, hogy szívesebben lennénk valahol máshol, hisz a lehetőségeink most igen korlátozottak. DE a saját érdekünkben keressük meg azt, hogy mi is a jó abban, hogy pl. itthon vagyunk. Hisz amikor dolgoztunk, sokszor sóhajtoztunk, hogy de jó lenne otthon lenni egy kicsit a gyerekkel. Tehát jogosan lehet rossz érzésünk IS, de ne azt erősítsük. Hanem a JÓT. Például, hogy amíg a gyerkőcnek segítettem megtanulni a földrajzot, egy csomó új dolgot tanultam meg. Ez persze csak egy példa, mindenki tud mondani a saját életéből, ha akar.
Keressük meg minden a jót!
Olyan ez tulajdonképpen, mintha a rossz érzéseinket egy libikóka egyik oldalára pakolnánk. A feladat, hogy keresünk jó gondolatot és érzést, ami a libikóka másik oldalára kerülve kiegyensúlyozza, vagy átbillenti azt a jó érzések oldalára. Ezeket a jó érzéseket megfogalmazhatjuk akár hálaként is.
Így olyan idegpályák is erősödnek és hidat építenek, amik nem a negatív, hanem a pozitív gondolatok útján hozzák a megoldást. Ezáltal a stressz-reakció nem jön létre, vagy ha létrejön, a képzeletbeli libikóka átbillenésével már gyorsan csökken is.
Ha jól belegondolunk, a panaszkodás és a negatív hozzáállás ritkán hoz használható, jó megoldást.
Ezért is érdemes sokat gyakorolni ezt a gyakorlatot, hamar nagymértékű nézőpontváltozást eredményez.
Erre most azt hiszem, elég sok idő van. Használjuk ki személyiségünk fejlesztésére.
Szeretettel
Kriszta
