Rólunk – Aphrodité-masszázs

Aphrodité masszázs-sziget

„Ahol minden pillanat Önről szól…”

Hogy mit jelent számomra a munkám?

Szinte minden új ismeretségem első pár mondata során előkerül a foglalkozásom. Ekkor mindenki megemlíti, hogy mije és mennyire fáj. Viccesen úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy rólam mindenkinek a fájdalmai jutnak eszébe. Sokan el is jönnek egy Frissítő-Relaxáló masszázsra, ami után felteszik a költői kérdést, hogy „Miért nem jártak masszázsra korábban?”

Vendégeim feltöltődve és a fájdalmak elmúlásától megkönnyebbülve távoznak, hálásak ezért, engem pedig feltölt a tudat, hogy segíthettem.

Igaz az a mondás, hogy sokszor ugyanolyan jó adni, mint kapni. A masszázs a munkám, de valójában sokkal több ennél, nem úgy kelek fel reggel, hogy „ó már megint be kell menni dolgozni” és az esti fáradtság sem kimerülés, mint amikor más szakmában dolgoztam.. mert dolgoztam kereskedelemben és vendéglátásban is, ahol ugyan foglalkoztam emberekkel, de sok más munkafolyamatot is el kellett végeznem, így nem csak a vásárlókról/vendégekről szólt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy rátaláltam a masszőri szakmára, itt tényleg csak a vendéggel foglalkozhatok, segíthetek neki, sőt segíthetek rajta, a lelkén és egészségi állapotán is.

Az Aphrodité masszázs-sziget az a hely, ahol minden pillanat a vendégről szól, ahol relaxáló zene mellett teljesen kikapcsolhat, ellazulhat, nincs semmi más dolga, mint pihenni, magára figyelni és élvezni a kényeztetést, fájdalmaitól, esetleges súlyfeleslegtől megszabadulni.

vissza

Csatlakozz az Olajfa Természetgyógyászat VIP csoporthoz!

Adataidat nem adjuk ki senkinek és csakis értékes tartalmakat küldünk ki, mi sem szeretjük az email szemetet!