Gyerekkori stressz és elhízás

Elhízott felnőtt lesz a stresszes gyerekekből

Egy amerikai kutatás nemrég kimutatta, hogy azok a gyerekek, akiknek több stresszel kell megküzdeniük már egészen fiatal éveiktől kezdve, többet is esznek, akkor is, ha éppen nem éhesek. Ez a magatartás pedig könnyen elhízáshoz vezethet – és vezet is sokuk esetében.

Elhízáshoz vezet a stresszes gyerekkor

Az említett kutatást a Michigani Egyetemen végezték, melynek keretei között 207 gyermek étkezési szokásait figyelték 6 éven keresztül. A kutatás után készült tanulmányban kiemelték, hogy a gyerekkori stressz, melynek okozói főként az instabil családi helyzet, a családon belüli erőszak és hasonló, gyermekkorban megtapasztalt traumák megnövekedett ételfogyasztáshoz vezetnek. A tanulmány szerint az ilyen helyzetekből fakadóan főként azok a gyerekek válnak “stresszevővé”, akik szerény anyagi körülmények között, gyakran fizikai bántalmazásnak kitéve élnek otthon. Ez azzal magyarázható, hogy azokból a javakból igyekszenek minél többet magukhoz venni az otthonitól eltérő környezetben (például óvodában, iskolában), amikből otthon az átlagosnál kevesebb jut.

Ezeknek a – jellemzően 4 és 7 év közötti – gyerekeknek az evés egy stresszkezelési módszerré vált. Ez a stresszkezelési módszer azonban nagyon könnyen megszokássá válhat, főleg akkor, ha már gyermekkorban kezdi gyakorolni valaki. Azt hiszem, említenem sem kell, milyen súlyos negatív élettani hatásokkal jár az, ha valaki pótcselekvés bevezetésének segítségével igyekszik leküzdeni lelki terheit: egyrészt ha nem kezeljük a lelki okokat, azok előbb-utóbb fizikai tünetekkel rendelkező, olykor igen súlyos betegségekké válnak. Másrészt pedig számításba kell vennünk a pótcselekvések egészségkárosító velejáróit, így az evésnél az elhízást, ami miatt a későbbiekben számos betegség is kialakulhat, úgy mint a magas vérnyomásos betegségek és a cukorbetegség. Nem is említve, hogy azok az emberek, akikben már egészen fiatal korban a pótcselekvés bevonása rögzül mint stresszkezelési módszer, hamarabb nyúlnak a dohányzáshoz és alkohol fogyasztáshoz is a későbbiekben, s hamarabb válik megszokásukká a póttevékenység.

A szülők felelőssége

A felnőttek hajlamosak elfelejteni, és már talán nem is akarnak emlékezni azokra a dolgokra, amelyek gyerekként szomorúságot, dühöt, elfojtott agressziót váltottak ki belőlük. Gyermekeink cseperedésével párhuzamosan érdemes visszagondolni akkori énünkre, vagy csak beleképzelni megunkat az ő helyükbe. Máris látni fogjuk, hogy az ő problémáik az ő korukban ugyanolyan nagyok, mint a mi problémáink a mi korunkban. Nem szabad lebecsülni az őket ért stresszhatásokat, és igyekeznünk kell azokat kivédeni vagy legalább a másik oldalon biztonságot és szeretet adva kiegyensúlyozni azt. Már a gyermekkorban fontos lenne néhány stresszoldó technikát elsajátítani, melyeket nagyan jól hasznosíthat a tanulási nehézségek leküzdésére valamint a felmerülő feladatok és problémák kezelésére, megoldására. Sok esetben a stresszes gyerek nemcsak étkezési szokásaiból ismerszik meg, de lehet túlmozgásos vagy éppen visszahúzódó, esetleg agresszív. Ezeket a reakciókat sok esetben gyógyszerekkel kezelik, amelyek súlyos függőséghez, kamasz és felnőtt korban alkohol és drogfüggőséghez vezetnek egyes elemzések szerint.

A túlzott stressznek való kitettséget és az arra való reakciót nemcsak a szülőknek, de a pedagógusoknak is észre kell venniük. Ilyenkor fontos, hogy foglalkozzanak a problémával. Mindenképpen figyelmeztessék a szülőket, beszéljenek velük az észrevételeikről, ajánljanak nekik gyermekek számára hasznos stresszkezelési módszereket, melyekre gyakran az intézmény keretein belül is találhatunk lehetőségeket (pl. iskola utáni foglalkozások, szakkörök, tömegsport, de akár iskolapszichológus is).

Hogyan segítsünk a stresszes gyermekeken?

Ha ezt a jelenséget tapasztaljuk, mindenképpen érdemes megkeresni a probléma gyökerét és változtatni azon a dolgon, ami a stresszt okozza gyermekeink számára. Nagyon fontos az, hogy beszélgessünk velük a problémáról, bátorítsuk őket arra, hogy merjék megfogalmazni, mi az, ami őket bántja.

Tanítsunk nekik olyan stresszkezelési módszereket, amelyek nincsenek káros hatással a szervezetükre. Ilyenek a kreatív foglalkozások és a sport. Szükség esetén szakembert is bevonhatunk: erre a problémára az egyik legjobb és legcélravezetőbb megoldás a kineziológia, mely kifejezetten egy stresszoldó technika. Gyermekek számára tanfolyami formában, 2×4 órában sok jól alkalmazható módszert taníthatunk meg, de egyénileg is oldhatjuk a már kialakult érzelmi stresszt.

Kineziológia kezelések Debrecenben

Csatlakozz az Olajfa Természetgyógyászat VIP csoporthoz!

Adataidat nem adjuk ki senkinek és csakis értékes tartalmakat küldünk ki, mi sem szeretjük az email szemetet!