Főnix – Az új NŐ születése
Amikor először hallottam a hamvaiból újraéledő főnixmadár történetét, sírtam. Felszakadt belőlem az összes addig elfojtott, eltárolt, szégyellt és önmagam számára fel sem ismert érzelem.
Az ember a földön jár, a madár az égen szárnyal. Érdemes belegondolni mennyivel másképp látja a világunkat, lehetőségeinket, mint mi magunk.
A születés, haladás, halál és megújulás ciklusait átélő Főnix arra törekszik, hogy újra és újra egyre tökéletesebbé váljon.
A főnix tettekre, cselekvésre ösztönöz, arra, hogy az ember egy másik szögből is megvizsgálja a helyzetét, újra gondolja vágyait, céljait, régi beidegződéseit. Az újjászületést, a test és a lélek gyógyulást egyszerre szimbolizálja.
Számomra a Főnix a felismerések, összegzés, lezárás és új kezdet ritmikus váltakozását jelenti az életemben.
Felismertem, hogy az élet egy olyan rendkívüli, csodákkal teli utazás, mely lehetővé teszi, sőt, valójában megkívánja a folyamatos megújulást, újra tervezést, mely által önmagunk felé haladunk, a valódi, tiszta és könnyed élet megismerésével.
A Szinlépés programot válás utáni krízisben lévő nőknek alkottam meg. A krízis szó filozófiai fogalomként ítéletet jelent.
A NŐ, aki túl van egy váláson, vagy éppen benne van a folyamatban, gyakran ítélkezik elsősorban önmaga felett, és gyakran szégyelli magát a mások megítélése miatt.
Ebben az állapotban nem fordítunk időt és energiát arra, hogy a jövőnket tervezzük, sőt gyakran a túlélés állapotban vagyunk.
Azért írom mindezt többes szám első személyben, mert én is érintett voltam ebben a témában, kétszer is.
Annak az oka, hogy kétszer ugyanabba a hibába estem az volt, hogy az első után nem vizsgálódtam, nem akartam megismerni magam, akkoriban a válás még tabutéma, szégyen volt.
Az vezérelt a program megalkotásában, hogy a NŐ válás után képes legyen szintet lépni az életében, megismerve a régi mintákat, felismerve a hibás döntéseket, és elköteleződve önmaga mellett megteremtse a vágyott, megérdemelt boldogságot az életében.
A Főnix – az új NŐ születése című program 5 alkalomból tevődik össze, melynek témái:
- Ki vagyok én? Induljunk el a kudarctól az önbizalom felé.
- Akarom, nem akarom… – mit szeretnék?
- Döntés magamról – magamért
- Kapcsolódás a félelmeimen túl
- Gondolkodásod a Te felelősséged
Az 5 alkalommal 90-120 percben, online, az otthonod kényelméből, vagy igény szerint személyes jelenléttel mélyen belemegyünk egy-egy témába.
Perspektíványitó eszközökkel segítelek abban, hogy Főnix madár módjára tudd madártávlatból szemlélni az életed, „elégetni” azt, amire már nincs szükséged, nem szolgál Téged a jelenben és a jövőben, és lehetővé teszi számodra az újjászületést egy új megoldásban.
Gyakran nem szeretünk a múltba visszanézni, mert félünk attól, hogy felkavaró, amit ott találunk. A múlt feldolgozása nélkül azonban nincs megújult jelen, és jövő. Ebben a folyamatban kísérlek, a felkavaró érzelmeket segítek elengedni, megbocsátani, mely által szabaddá válsz a döntéseidben.
Ez a program Neked való, ha
- válás után vagy,
- éppen benne vagy a válás folyamatában,
- szeretnéd, ha a jelened és a jövőd mást tartogatna számodra, mint a múlt,
- szeretnél aktívan részt venni az életed irányításában,
- szeretnél aktívan közreműködni abban a folyamatban, mely egy új jövőt tár eléd,
- szeretnél az életedben egy olyan új fejezetet nyitni, amely minőségileg jobb, szebb, vágyottabb számodra.
Ez a program NEM való Neked, ha
- jobban szereted a panaszkodást, mint az aktív cselekvést,
- nem akarsz önmagad mellett elköteleződni,
- nem akarsz felelősséget vállalni az életedért,
- kizárólag a mások hibáztatásával tudod kiadni a feszültséget magadból.
A program konzultációi 5 egymást követő héten, előre egyeztetett időpontokban történnek.
A konzultációk között sem maradsz magadra, mert
- az általad vállalt feladatokat minden nap végzed, (például naplózás, egyszerű mentális, spirituális, testi-fizikai gyakorlatok),
- az érzéseidről, tapasztalataidról az egy hét alatt igény szerint még 1-2 alkalommal (kb. 10-15 percben) telefonon beszélünk.
Az öt hét alatt képessé válsz
- a múlt-jelen-jövő struktúrájában gondolkodni
- megérted és felismered azt, hogy bízhatsz önmagadban
- KÉP-es leszel a jövődet magasabb perspektívából szemlélve megtervezni
- megismered az elvárások rendszerét
- átlátod félelmeidet és képes leszel ezekkel szembenézve szétoszlatni ezeket
- megismered és elsajátítod a rugalmas, pozitív gondolkodás alapjait
Szeretettel várlak a Főnix – az új NŐ születése program telefonos konzultációján, mely teljesen ingyenes, és elköteleződés-mentes. Körülbelül 25-30 percben átbeszéljük a helyzetedet, és megkeressük az együttműködésünk leghatékonyabb és számodra legmegfelelőbb módját.
Jelentkezz a telefonos konzultációra itt vagy a +36 30 303 7639 -es számon