Siker, pénz, csillogás = boldogság?

2019.09.12.

Egy történettel kezdem egy kedves kliensemről, aki hozzájárult, hogy megosszam veletek a történetét.

Nóra (nevezzük így) gyönyörű, jó humorú, vidám, okos, csinos, vezető beosztásban dolgozó nő. Elvált, csodálatos gyermekével él, viszonyuk példaértékű. A párkapcsolata(i) miatt keresett meg engem. Azt mondta, hogy nem érti, miért csak olyan férfiakkal tud kapcsolatot kialakítani, akik már foglaltak, tehát ő csak a 3. lehet. Kineziológusként, és emberként sem tisztem az ítélkezés, az a véleményem, hogy mindenki a saját életéért felelős. Azért jött hozzám, hogy találjuk meg a hibát benne, változtassunk a rossz működésén, mert ő egy igazi párkapcsolatot szeretne. Így elkezdtük a kezeléseket. Az 5. kezelés végén a következő dolog állt össze:

Bár szülei együtt élnek, ő mégsem szeretne olyan kapcsolatot, mert nem látja őket boldognak.

Szívesen és sok időt szeret barátnőivel, kollegáival, gyermekével tölteni, kirándulni, utazni, koncertekre, színházba járni.

De azért a párkapcsolat is fontos lenne számára.

Nem igazán szereti, ha megmondják neki, hogy mit csináljon, mire költsön, mit egyen, hová menjen, stb.

Biztos egzisztenciát képes teremteni egyedül.

Boldog szeretne lenni.

Minden ember alapvetően vágyik a boldogságra. Nem volt ez mindig ennyire a fókuszban, hisz régen, vagy nem is olyan régen, akár 100 éven belül is, sokkal fontosabb volt a biztonság, az élet, az élelem. Néhányszor már a lét is ajándék volt.

Korunkban azonban a boldogságot, a pénzt, a sikert túlértékeljük, néha talán még össze is kötjük ezeket.

Hallottál már olyan emberről, aki azt mondta, hogy majd boldog lesz, ha lesz párja, vagy boldog lesz, ha végre megveheti az áhított autót, vagy a boldogsága kulcsa egy jól fizető állás?

Mindig várunk valamire

Amikor az életben kitűzünk kisebb-nagyobb célokat, pl. egy nyelvvizsga, vagy egy újabb szakmai vizsga, akkor legtöbbször szűk látókörűen, csak arra koncentrálunk, hogy mindent alárendelve, törtetve, vágtázva, minden erőnket mozgósítva elérjük a célunkat. És amikor sikerül, akkor sem érünk rá megállni egy pillanatra, hogy élvezzük a sikert, hanem már a következő, vagy a következő utáni célt fogalmazzuk meg, és jelöljük ki. Ezáltal elérjük, hogy sem az önértékelésünk nem nő, mert mindig a megoldásra váró célt látjuk magunk előtt, és nem az elvégzett munka gyümölcsét, sem a pillanatnyi öröm vagy boldogság érzését nem éljük át, mert azt kihagyjuk, átugorjuk. Sőt, igazából a legszebb részt robogjuk keresztül, méghozzá az utat, ami a célhoz vezet. Mert az út tartogatott számtalan elismerésre, felismerésre alkalmas pillanatot, de nem láttuk a fától az erdőt, a nehézségek legyőzésének akarása elvakított bennünket.

Lásd meg ami ma boldoggá tesz

Azt gondolom, hogy a boldogság nem igazán nagy, és jól körbeírható dolgok hozadéka. A boldogság mindig egy-egy pillanat (persze vannak helyzetek, pl. a szerelem állapota, amikor ez az eufórikus érzés hosszabban eltart). Azonban ezeket a pillanatokat csak akkor vesszük észre, ha a jelenben élünk, a mostban vagyunk. Ez nagyon nehéz. Legtöbbször hetek-hónapok, esetleg évek múltán jövünk rá, hogy mi tulajdonképpen boldogok voltunk, csak nem vettük észre. És még ezen búsulunk, hogy miért is nem éltük meg ott és akkor, tehát a múltban ragadunk, az élet újabb pillanatnyi örömei, amit nevezhetünk boldogságnak, újra és újra elmennek mellettünk.

Térjünk vissza Nóra történetére.

Nóra alapvetően jól érezte magát, mert olyan életet teremtett meg, amiben igazán meg tudta élni a vágyait, az élet apróbb-nagyobb örömeit. Ezért lehetett kiegyensúlyozott, vidám. De az elvárás magával kapcsolatban, miszerint neki „boldog” párkapcsolatban kellene élnie, néha megállította. Úgy érezte, hogy egy mintát kell követnie, ez az elvárás vele kapcsolatban. De belül, legbelül tudta és érezte, hogy ő nem úgy szeretne élni, mint a szülei. Ezért választott olyan férfiakat, akik már foglaltak voltak, mert velük esély sem volt a házasságra. Arra az életre, amit elvártak tőle, és ő is úgy érezte volna magát tökéletesnek, ha képes házasságban élni. Tehát a döntéseit a tudatalattija irányította annak érdekében, hogy a saját életét élhesse, megélve az ő boldog pillanatait. Ezt ismerte fel az oldásokon, és így visszatalált önmagához, már újra szerette magát, az életét, visszakapta a szabadságát.

Néhány napja ezt írta nekem:

A mai napig hálás vagyok neked azért, hogy nálad lehettem. Meghatározó élmény volt, és sokat kaptam tőle, amiből máig táplálkozok. Ebben az évben meg igazán jóra fordult az életem, lezártam azt a kapcsolatot, és találtam egy olyan férfit, akinek fontos vagyok, és igazán nőként tekint rám. A környezetem szerint újra a régi vagyok, ragyogok. Ez különösen nagy boldogság számomra.

A boldogság megfoghatatlan, mint az a bizonyos „kék madár”. Ne hajszold, ne akard kalitkába zárni, csak figyelj magadra, és megérkezik. Csak légy önmagad, és felismered a boldogság pillanatait.

A hála, a szabadság, a szeretet, az elégedettség, a jó cselekedet adják a boldogságot. Ezt naponta akár többször is észrevehetjük, ha figyelünk és a mostban éljük az életünket.