Kedves Kriszta!
Köszönöm azt a csodás 3 hónapot, amit a társaságodban tölthettem. Amikor megkerestelek, nagyon lehangolt voltam, valamit motiváció hiányban küzdöttem, és fogalmam sem volt róla, hogy hogyan is tovább, már-már úgy éreztem, depressziós vagyok. Aztán megtaláltalak.
Iszonyatosan bántott a testsúlyom, alacsony testalkatomhoz abszolút nem hozzám illő volt, és ez nagyon bántott, és ez volt a fő oka annak, hogy megkerestelek. Minden áron le akartam fogyni. Viszont sok dologgal nem számoltam akkor, amire akkor még nem gondoltam, bár te jelezted, de én bennem csak az volt, fogyni, fogyni akarok. Aztán az első hónapba le is ment 63kg-ról 58 kg-ra. Nagyon örültem, bár nem voltam felhőtlenül boldog, és nem tudtam miért?! Pedig te folyamatosan támogattál, motiváltál, dicsértél, mégis úgy éreztem, valami nem stimmel. Aztán pedig teljesen megállt a fogyásom, elkezdődött valami más… elkezdtünk a lelkemmel foglalkozni, és bár először nem is akartam. Vagyis tudat-alatt kezdődött. Időközben elkezdtem szeretni magam, de először nem is akartam.
Aztán szépen lassan megtanítottál olyan dolgokat a szereteteddel, az odafigyeléseddel a beszélgetések során, ami csak úgy meg történt, olyan dolgokra jöttem rá ez idő alatt, amit nem is gondoltam volna. Annyira hálás vagyok neked kitartásodért és mindenért, hogy segítettél meglátni a másik oldalt is. Így neked köszönhetően már azt tudom mondani, elfogadtam magam és szeretem magam. Mindezek mellett párkapcsolati téren is nagyon sokat segítettél nekem, rájöttem nem csak a másik félnek kell mindig mindent jól csinálni, nem csak neki kell változni, nekem is ugyanúgy. Sokáig mindenben a páromtól vártam a változást, mert én azt hittem, mindig mindent olyan jól csinálok. Viszont te ráébresztettél arra, nincs így. Nem szeretem a változást, pedig azaz egy dolog, ami állandó. Nem akartam elfogadni egyszerűen, hogy idősödöm, hogy változok évről évre.
Azt gondoltam, ha lefogyok és beleférek a régi ruháimba, akkor majd minden ugyan az lesz, majd én sokkal jobban leszek, ugyan úgy energikus, és minden vissza fog jönni, hogy majd ugyanúgy imádni fogom magam és minden tökéletes lesz. De rájöttem ez nem lesz így. Annyi minden történt az elmúlt 5-6 évben, hogy már nem tudnék ugyan az az ember lenni és már nem is szeretnék az lenni. Ezt pedig te mutattad meg nekem és ezt nagyon köszönöm neked, és hálás vagyok érte.
Köszönöm hogy megszeretetted velem magam, hogy elfogadtattad velem magamat, hogy megmutattad attól, hogy változik minden, attól még lehet jó. Hiszem, hogy a változás mindig újat hoz ki az emberből és valami új kezdődik. Köszönöm, hogy mellettem voltál és segítettél ebben. Köszönök mindent.
Pesti Barbi